Szórakozás

Majka: Lemerült az elemem

A rapper túlhajtotta magát mostanában munkafronton, ezért családját a hóna alá csapva úgy döntött, kilép a mókuskerékből.

Majka szekere kétségtelenül fut mostanában. Zenei és tévés karrierje is a csúcson van, a Story Gálán még egy díjat is bezsebelt, ő lett az év férfi televíziós személyisége. Mindezek mellett azonban alig jut ideje a családjára, és az egészségével is gondok vannak. Éppen ezért döntött úgy, hogy a természetbe “menekül”.

“Ha tehetném, minden hétvégén elutaznék a családommal pihenni és feltöltődni. Nem vágyom nagy, külföldi utakra, én itthon is jól érzem magam. Imádjuk Magyarországot és vannak kedvenc helyeink, ahová visszatérünk. Egyik ilyen a Bükk, ahol minden évszakban megfordultunk már” – kezdte Majka, aki Felsőtárkányba vitte szeretteit.

 Fotók: Fénypont Média

“Megérdemli a családom, hogy néhány napig csak az övék legyek, és én is megérdemlem ezt a kis időt, amit év elején kiszerveztem a mókuskerékből. Nem vállalok fellépéseket, csak a fiammal bohóckodom. Fáradtan és leverten érkeztem a szállodába, úgy éreztem, lemerült az elemem, ezért is volt szükségem erre” – magyarázta a műsorvezető.

Majka párja azt is elmondta, hogy 3 éves kisfiuk nagyon apás, ezért otthon ő többnyire háttérbe szorul, ha együtt vannak.

Marián most van abban a korban, amikor nagyon ragaszkodik az apukájához és szüksége van Petire. Hiába volt velem egész nap, alig várta, mikor érkezik haza az apukája, és rögtön a nyakába ugrott. Onnantól kezdve én mintha már nem is lennék” – mesélte Hajni.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik