Sport

Harmadszorra rendezték meg a Vajdasági Vágtát

vajdasági vágta (Array)
vajdasági vágta (Array)

Az észak-bánsági Moholt képviselő Szerbák Zoltán ért be elsőnek szombaton a harmadik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtán Perun nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépe (Zobnatica) településen - számolt be honlapján az eredményről a szabadkai Pannon RTV.

Fotó: MTI

Második a kishegyesi Cékus Árpád lett Gádzsóval, harmadikként pedig Dudás József ért célba Oromhegyes színeiben Cézárral. A három lovas képviseli majd a Vajdaságot a budapesti Nemzeti Vágtán szeptemberben.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára huszonegy délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. A helyszíni jelentések szerint a rossz idő ellenére több ezren látogattak ki a lovas ünnepre, amelyen a futamok mellett lovasbemutatót, huszárbemutatót, lovasíjász bemutatót, fogathajtó-versenyt, valamint különböző szórakoztató programokat tartottak.

Fotó: MTI

A szervezők becslése szerint első alkalommal 8 ezer, tavaly pedig kicsivel több, mint 10 ezer látogatója volt az eseménynek.

Idén először Kishuszár Vágtát is szerveztek, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon.

A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik