Sport

Cseh Laci egyedülálló csúcsot állított fel

Hosszú Katinka mellett a hétfői nap másik hőse Cseh László volt, aki hétfői érmével az úszás történetének eddigi összes világklasszisát megelőzte.

Ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot: Cseh László a világ úszósportjának történetében elsőként nyert érmet hét világbajnokságon! Merthogy a hétfői 50 pillangón megszerzett bronzérme után már egészen biztos, hogy hetedik világbajnokságáról sem megy haza üres kézzel a 30. életévét idén decemberben betöltő úszólegendánk.

 

Cseh László sikeresen melegített be 50 pillangón
Fotó: MTI 

Lacit, aki honlapunknak adott nyilatkozatában elmondta, csak bemelegítésnek szánta az 50 pillét, mi nyugodt szívvel nevezzük legendának, mert ez tényleg történelmi teljesítmény: ilyenre még soha, senki nem volt képes az úszósport történetében, és ezzel minden bizonnyal bekerül majd az úszók halhatatlanjai (International Swimming Hall of Fame) közé.

Ez volt a 10. vb-érme, amivel az európaiak közül beérte Pieter van den Hoogenbandot, és már csak Alexander Popov (11) és Michael Gross (13) áll előtte. És ennek a világbajnokságnak még nincs vége.

A Hall of Fame honlapja alapján az eddigi magyar tagok névsora:

Bárány István(1978), Csik Ferenc (1983), Darnyi Tamás (2000), Donáth Leó (1988), Egerszegi Krisztina (2001), Faragó Tamás (1993),Gyarmati Andrea (1995), Gyarmati Dezső (1976), Gyenge Valéria (1978), Hajós Alfréd (1966), Halassy Olivér (1978), Halmay Zoltán (1968), Hargitay András (2008), Homonnai Márton (1971), Hunyadfi István (1969), Kárpáti György (1982), Kemény Dénes (2011), Kiss László (2012), Komjádi Béla (1995), Kovács Ágnes (2013), Lemhényi Dezső (1998), Markovits Kálmán (1994), Mayer Mihály (1987), Nagy József (2013), Németh János (1969), Novák Éva (1973), Novák Ilona (1973), Rajki Béla(1996), Rózsa Norbert (2005), Sárosi Imre (1981), Szabó József (2012), Széchy Tamás (2010), Székely Éva (1976), id. Szívós István (1997), ifj. Szívós István (1996), Szőke Katalin (1985).

Zárójelben a bekerülés éve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik