Sport

Demjén Rózsi állítja, Gyárfás kamuzik

demjén ferenc (Array)
demjén ferenc (Array)

A vizes-vb dalának szerzőpárosa szerint kamuzik a Magyar Úszó Szövetség.

Mint arról csütörtökön a Bors beszámolt, két évvel ezelőtt rohamtempóban íratott a vb-pályázatra himnuszt Demjén Ferenccel, Závodi Gáborral és Menyhárt Jánossal a MÚSZ, a zenészek azonban most azt állítják, a fizetésről megfeledkeztek.

A megrendelő a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás volt. A MÚSZ csütörtöki közleményében cáfolja a vádakat, a szervezet kitart azon álláspontja mellett, miszerint a szerzőpáros ingyen vállalta a dal megírását.

“Ingyen vállaltuk. Valóban. A vb-pályázat eredményhirdetéséig! Azt mondtuk Gyárfás Tamásnak, előre nem tartjuk a markunkat, ám, ha a pályázat sikeres lesz, visszatérünk az anyagiakra” – mondta a Borsnak Závodi Gábor, az Ússz, amíg élsz! című szám társszerzője, majd hozzátette, Gyárfás azzal védekezik, hogy immár nem ő az illetékes.

 Fotó: MTI

“Ezek után mindent el tudok képzelni Gyárfásról” – szólt közbe Demjén Ferenc.

A MÚSZ szerint a helyzet feloldása érdekében Simicskó Lajos államtitkár 2,5 millió forintot felajánlott a dalért a szerzőpárosnak, de az összeget a művészek kevesellték, ragaszkodnak az ötmillió forinthoz. Demjén Rózsi igencsak meglepődött az állásfoglaláson.

“Ez már megint kamu! Több államtitkár jelenlétében az hangzott el, nekik ehhez semmi közük, de esetleg ki tudnának fizetni 2,5 millió forintot. Abban maradtunk, meglátják, lesz-e erre mód. Azóta hónapok teltek el, de fejlemény persze semmi!” – vélekedett.

A bulvárlap azon kérdésre, a felkérést miért nem foglalták anno írásba, Závodi röviden így felelt:

“Nem vagyunk üzletemberek. Azt hittük, ér még ebben az országban valamit az adott szó!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik