Sport

Háborúban megvakult dzsúdós nyert az Európa Játékokon

Ilham Zakiev (Array)
Ilham Zakiev (Array)

Érvényesítette a papírformát a hazai színekben versenyző Ilham Zakiev, simán megnyerte a látássérültek +90 kilós súlycsoportját.

Az Azerbajdzsánban zajló I. Európa Játékok legmeghatóbb története kétségkívül a dzsúdós Ilham Zakievé. Az azeri úriember ugyanis vak, mégis aranyérmet ünnepelhetett hazai közönség előtt – írja az azertag.az.

Fotó: Europres Fotóügynökség

Az esemény egyik legnagyobb húzása volt, hogy egy versenyszámban a fogyatékkal élő sportolók is rajthoz állhattak a játékokon. Talán nem meglepő, hogy a választás a férfi cselgáncsozók +90 kilós súlycsoportjának küzdelmeire esett. Ugyanis ebben a sportágban volt a hazaiaknak a legnagyobb esélyük a győzelemre. Mégpedig azért, mert hősünk nem éppen a futottak még kategóriába tartozik.

A látását 19 éves korában egy őrjárat során veszítette el az örmények elleni háborúban. Mivel előtte is sportolt, a baleset után sem hagyta abba a dzsúdózást, sőt! Azóta kétszeres paralimpiai bajnok, valamint hétszeres világbajnok.

A hazai rendezők ébersége persze semmit nem volt le Zakiyev érdemeiből, akire az azeri nép nemzeti hősként tekint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik