Sport

Lemond Gömöri Zsolt, az MPB elnöke

gömöri zsolt (Array)
gömöri zsolt (Array)

Információnk szerint nem várja meg a pénteki közgyűlést, hanem azt megelőzően már szerdán távozik posztjáról a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

Hétfőn levelet kaptunk a paraugyek@gmail.com-ról (lásd keretes írásunkat), amelyben az aláírók azt állítják: “Mivel az elnökségi tagok mind a mai napig nem mondtak le tisztségükről, a jelen körülmények között ez azt jelenti, hogy elismerték felelősségüket az eddig feltárt visszaélésekben.” Ezért kell mindenkinek távoznia.

Gömöri Zsoltnak már rég távoznia kellett volna
Fotó: MTI

Nem tisztünk eldönteni, hogy ki bűnös és ki nem – ezt majd a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás bűncselekmények gyanúja miatt, a XIV. kerületi rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozása eldönti – de úgy tudjuk, az MPB elnöksége más forgatókönyvet tervez.

Információnk szerint még a bizottság pénteki közgyűlése előtt, szerdán lemond Gömöri Zsolt elnök. Így a pénteken esedékes közgyűlésen a tagságnak már nem lesz lehetősége visszahívni őt, és a teljes elnökséget pozíciójából – hacsak a közgyűlésen ez utóbbit nem szavazzák meg -, ellenben a közgyűlés egyben tisztújító közgyűlés is lesz, ahol az alapszabály értelmében az elnök lemondásával, új elnököt és az időközben szintén lemondó Felügyelő Bizottságot kell megválasztani.

Úgy tudjuk, a lehetséges elnök személyét illetően az egyeztetések javában zajlanak a színfalak mögött. Ha valóban így lesz, és sikerül találni egy, a paralimpikonok és az MPB tagsága által is elfogadott új elnököt, úgy végre megoldódhat az a méltatlan állapot, amelybe a Magyar Paralimpiai Bizottság került.

Levelet kaptunk a paraugyek@gmail.com-ról. Változtatás nélkül közöljük.

Hiteles és tisztességes paralimpiai mozgalomért!

Az elmúlt időszak eseményi jól tükrözik, hogy sem az elnök, sem az alelnök nem tudja megfelelő módon képviselni a parasportolók érdekét.

Mivel az elnökségi tagok mind a mai napig nem mondtak le tisztségükről, a jelen körülmények között ez azt jelenti, hogy elismerték felelősségüket az eddig feltárt visszaélésekben. Álláspontom szerint az elnök és a teljes elnökség tisztújítására szükség van annak érdekében, hogy a paralimpiai mozgalom újjászervezve folytathassa munkáját.

A megválasztandó új elnök és elnökség legfőbb célja a sportolók felkészülésének és részvételének biztosítása a riói paralimpián, amelyet az alábbi pontok megvalósításával kívánnak garantálni:

1. Az azonnali nyugalom és stabilitás visszaállítása és a korrekt működés megkezdése. Garancia nyújtása a sportolók és edzők számára a riói paralimpiára való tisztességes felkészülésre.

2. Mindennemű törvénysértő tevékenység beszüntetése, többek között az állami, valamint a szponzori támogatások bármilyen magáncélú felhasználásának, illetve a szponzoráció utáni jutalék kifizetésnek a tilalma.

3. Teljes transzparencia biztosítása, az összes elnökségi határozat illetve az MPB-vel kapcsolatos minden fontos ügy honlapon való közzétételének biztosítása. A nyilvánosság a tisztességes működés garanciája.

4. Az elnökségi tagok függetlensége és személyes elhivatottsága, amelynek értelmében munkájukat kizárólag társadalmi megbízatásban, díjazás nélkül vállalják.

5. A szervezet tisztaságának, függetlenségének és politikamentességének biztosítása, a sportolók érdekeinek képviselete, a kormányzattal és a MOB-bal való együttműködés.

6. Az elnökség kiemelt feladata a szponzorok bizalmának visszaállítása és új támogatók bevonása, amelynek eredményeképpen az idei évre a Gerevich ösztöndíj kiegészítés is megtörténhet és azonnal átutalásra kerülhet a szövetségek részére.

Azok a sportolók és sportszakemberek akik valóban a tisztességes változást támogatják és akár az újonnan alakuló elnökségben és felügyelő bizottságban is tisztséget vállalnak:

Pásztory Dóra, Koller Sándor, Zachár Attila, dr.Lombosi Melinda, Kazány Tibor, Benácsi Szandra, Keserű József, Kanyó Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik