Sport

Olimpiai kvótát szerzett Tomai Balázs

tomai balázs (Array)
tomai balázs (Array)

Tomai indulási jogot szerzett a jövő évi riói olimpiára a vitorlázók Laser Standard hajóosztályában a kanadai Kingstonban zajló világbajnokságon.

A magyar szövetség honlapja szerint a 26 éves sportoló azzal szerezte meg az ötkarikás szereplés jogát, hogy a hétfutamos selejtezőben elért 48. helyével a 158 fős mezőny első harmadában végzett, így a legjobbak között, az Arany-csoportban folytathatja a küzdelmet.

A kvalifikációs szabályok szerint a tavalyi vb-n 23 nemzet szerzett egy-egy kvótát, az idei világbajnokságon pedig további kilenc kap majd, s mivel az Arany-csoportba 28 nemzet képviselői jutottak be, Tomai már biztosan kivívta Magyarországnak a riói helyet ebben a hajóosztályban.

A magyar vitorlázó a selejtező hét futamából a negyediket megnyerte csoportjában, ennek ellenére öt futam után még az 54. volt, azaz az Arany-csoportról éppen lemaradt volna. A hatodikon csak a 34. pozícióban ért célba, az utolsóban viszont jól versenyzett, s 15. lett, így összesítésben feljött a 48. helyre.

 Fotó: hunsail.hu

A magyar szövetség hangsúlyozta, hogy Tomai nem saját magának, hanem az országnak szerzett kvótát, ami annyit jelent, hogy az csak később dől majd el, hogy ki képviseli majd ebben a számban a magyar színeket Brazíliában.

A világbajnokság másik két magyarja közül Vadnai Benjámin a 73., Vadnai Jonatán pedig a 102. helyen zárta a selejtezőt, ezzel ők az Ezüst-csoportban folytatják a szerdáig tartó vb-t.

Tomai a második magyar vitorlázó, aki biztosította helyét az ötkarikás játékokon, miután Berecz Zsombor a tavalyi vb-n a Finndingi hajóosztályban szerzett kvótát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik