Neisi Barrera nagyon izgult, így az első, 98 kilogrammon elvégzet lökésgyakorlata nem sikerült. A 68 kg-os lány nekifeszült másodjára is és ekkor már probléma nélkül sikerült kilöknie a súlyokat. Súlyemelésben gyakran előfordul, hogy a nagy erőlködéstől megszédülnek a versenyzők egy-egy kísérletet követően. Barrera amint leejtette a súlyt lelépett a pódiumról és láthatóan rosszul lett.
Összeesett, a teste görcsbe rándult, láthatóan epilepsziás rohamot kapott. Az egészségügyi stáb azonnal a segítségére sietett. Néhány perc múlva a kezelések hatására visszanyerte az eszméletét.
Az orvosok megpróbálták rábeszélni, hogy állapotára való tekintettel adja fel a versenyt, de az ecuadori lány saját felelősségére vállalta a kockázatot. 100 kilogrammra emeltette a súlyt, kiment a harmadik kísérletre, kilökte, és végül ezüstérmes lett.