Sport

Rákos a kétszeres Giro-győztes kerékpáros

ivan basso (Array)
ivan basso (Array)

Az olasz Ivan Basso hétfőn jelentette be, hogy hererákban szenved, ezért feladja a Tour de France-t.

Basso csapata, a Tinkoff-Saxo a hétfői első pihenőnapon tartott sajtótájékoztatót, és meghökkentő hírt tudattak a nagyérdeművel.

Az összejövetel hirtelen drámai fordulatot vett, amikor Basso átvette a szót. Mint mondta, már az utrechti rajtnál fájdalmai voltak, majd ezek még erősebbek lettek az ötödik szakaszbeli bukást követően.

Fotó: Europress fotóügynökség

A legendás kerékpáros kivárt a pihenőnapig a vizsgálatokkal, s kiderült, hererákban szenved. Azonnal feladta a versenyt és Olaszországba utazik, hogy további orvosi vizsgálatoknak vesse alá magát és elkezdje az ilyenkor szükséges kezeléseket.

Alberto Contador elsírta magát Basso beszéde alatt.

A 37 éves kerékpáros ebben a szezonban épp Contadort támogatja, barátja és csapattársa többek közt az ő segítségével tudta behúzni a Giro d’Italiát tavasszal.

Basso 2006-ban és 2010-ben megnyerte a Giro d’Italiá-t, 2007-től, doppingszerek használata miatt két évre eltiltották.

A Tinkoff-Saxo orvosa elmondta, 99 százalékos esélye van a sportolónak a teljes gyógyulásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik