Sport

Ritkán látni ilyen potyagólt hokimeccsen

patrick sharp (Array)
patrick sharp (Array)

A Chicago Blackhawks 2-1-re legyőzte a házigazda Tampa Bay Lightning csapatát, ezzel 3-2-re vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa-döntőjében.

Fotó: Europress fotóügynökség

A Tampa elsőszámú kapusa, Bishop vállalta a játékot, pedig az előző összecsapást sérülés miatt kihagyta. Nekiugrott ellenfelének a Chicago, rengeteg helyzete akadt, ám a vendégek kapusának, Crawfordnak rossz passza után majdnem a Lightning szerzett vezetést. Az akciónál a hazaiak egyik legponterősebb játékosa, Kucserov vállal nekiesett a kapuvasnak, és nem tudta folytatni a játékot.

Aztán a túloldalon Bishop próbált indítani egy lecsorgó korongból, de saját hátvédjével, Hedmannal ütközött, és mindketten elestek. A pakk Sharp elé került, aki az árván maradt kapuba helyezett.

A hazaiak kicsit gödörbe kerültek a sokkoló találattól, majd agresszív játékra váltottak. Az egyik ütközésnél még a büntetőpad ajtaja is kinyílott, szerencsére senki nem sérült meg az esetnél.

A második harmad elején kihagyott egy emberelőnyt a 2010-ben és 2013-ban is Stanley Kupa-győztes Chicago, egyszer pedig a kapuvas mentett Bishop helyett. Azonos létszámban jól támadott le a Tampa, korongot szerzett, és Garrison passzából Filppula egyenlített. Állandósult a hazai nyomás, ám kimaradt itt is egy emberelőny.

Lightning-helyzetekkel és váratlan Chicago-góllal indult a záró harmad. Versteeg kiugrása még kimaradt, de a második hullámban érkező Vermette – az első meccs győztes góljának szerzője – nem hibázott. Nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, sok időt töltöttek a támadózónában, míg a rivális a kontrákra épített.

Remekül ölte az időt a Blackhawks, és hősies küzdelemben nyert idegenben, így ha két nap múlva hazai jégen is diadalmaskodik, akkor hat kiírás alatt harmadszor lesz bajnok.

A finálé eddig nagyon kiegyenlített volt, minden meccs egyetlen góllal dőlt el, és egyik csapat sem tudott vezetni két góllal.

Eredmény – Stanley Kupa, döntő, 5. mérkőzés:

Tampa Bay Lightning-Chicago Blackhawks 1-2 (0-1, 1-0, 0-1)
gól: Filppula (31.), illetve Sharp (7.), Vermette (43.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Chicago javára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik