Sport

Kitömte Japánt a női kéziválogatott

Kovacsics Anikó (Array)
Kovacsics Anikó (Array)

A magyar női kézilabda-válogatott fölényes győzelmet aratott a japán csapat felett a budapesti Elektromos-csarnokban rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Németh András szövetségi kapitány csapata az októberi Európa-bajnoki selejtezőkre, valamint a decemberi, dániai, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készül. A két gárda december 11-én, a vb-n, a csoportkör zárásaként Herningben is találkozik majd egymással.

A pénteki mérkőzésen remekül kezdett a magyar válogatott, 3-0-ra és 5-2-re vezetett. Az ázsiai együttes lassan ébredt, de amikor felgyorsult a játéka, felzárkózott. Nem tört meg azonban ettől a magyarok lendülete, hanem szilárdabbá vált a védekezése, ennek eredményeként pedig leindításokból sikerült fokozatosan növelni a különbséget. 12-6-nál a vendégek időt kértek, ám a szünetig még nagyobb hátrányba kerültek.


Kovacsics Anikó támadásban
Fotó: MTI

A folytatásban kihasználták a japánok, hogy több poszton cserélt a magyar kapitány, így módosult az állás 18-9 után 18-12-re. Ahogy azonban összeállt az új magyar sor, megint a kétszámjegyű különbség elérését lehetett célba venni. A 40. percben 22-12-re alakult az állás, majd sorozatban bekapott hét találatot követően próbálta rendezni sorait a távol-keleti együttes. Ám hiába, a magyarok valósággal átrobogtak ellenfelükön, és 31-13-nál megint jött a japán időkérés. A hajrában – nagy taps közepette – beállt Zácsik Szandra is, aki szülés után tért vissza.

A végén könnyelmű labdaeladásokból sorozatban négyszer voltak eredményesek a japánok, így alakult ki a végeredmény.

Eredmény – barátságos mérkőzés

Magyarország-Japán 34-18 (17-9)
a magyar góldobók: Kovacsics 8, Bódi 5, Triscsuk 5, Szucsánszki 3, Erdősi 3, Szamoránsky 2, Bulath 2, Tomori 2, Mayer 2, Hornyák 1, Kovacsicz 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik