Forma-1

Kezdetét veszi a 30. Magyar Nagydíj versenyhétvégéje

A szokásoknak megfelelően pénteken két szabadedzést, szombaton egy szabadedzést és az időmérőt, vasárnap pedig a futamot rendezik.

Péntek délelőtt 10 órakor elkezdődik az idei Magyar Nagydíj hivatalos programja a Forma-1-ben. A száguldó cirkusz pilótái a csütörtöki nap folyamán megérkeztek Magyarországra. Már a 0. nap is tartogatott érdekességeket.

Lewis Hamilton nagyon vidám volt, a Sauber csapat pedig már be is jelentette, hogy mely két pilóta vezeti az istálló versenyautóit a 2016-os szezonban.

Fotó: MTI

Pénteken a megszokottak szerint két szabadedzéssel indul a versenyhétvége. Délelőtt tíz órától és délután kettőtől. Az első edzésen egy új pilótával is megismerkedhetünk. A Manor Marussia csapatánál ugyanis Roberto Merhi helyett a svájci Fabio Leimer ül a volán mögé a másfél órás gyakorláson.

Szombaton 11 órától még egy órájuk lesz a pilótáknak, hogy a legjobb beállításokat megtalálják a délutáni időmérőre.

A 30. Magyar Nagydíj vasárnap délután két órakor kezdődik. A pilóták 70 kört tesznek majd meg a Hungaroringen.

A 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj menetrendje

Július 24. péntek:
10.00 – 11.30: első szabadedzés
14.00 – 15.30: második szabadedzés

Július 25. szombat:
11.00 – 12.00: harmadik szabadedzés
14.00 – 15.00: időmérő edzés

Július 26. vasárnap:
14.00: futam

Ajánlott videó

Olvasói sztorik