Foci

NB I: küzdenek a licencért az elutasított csapatok

széktói stadion (Array)
széktói stadion (Array)

A Nyíregyháza Spartacus, a Kecskeméti TE és a PMFC-Matias is fellebbez a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) licencadó bizottságának döntése ellen, mivel nem kaptak első osztályú indulási jogot a következő szezonra.

A nyíregyházi klub honlapján jelentette be, hogy azért nem kapta meg a szükséges licencet, mert tartozott egy korábbi játékosának, Diego Balbinónak. Ugyanakkor jelezte, a brazil futballistát már kifizették, azonban az erről szóló igazolást még nem kapta meg az egyesület. A tervek szerint ezt a papírt a május 26-i határidőig megkapja a klub.

Rózsa Pál, a Kecskemét többségi tulajdonosa a klub honlapján olvasható közleményben úgy fogalmazott: az előző időszak pénzügyi nehézségeinek megoldására múlt pénteken, a hiánypótlás alkalmával, a klub megküldte a stabilitás helyreállítását biztosító ütemtervet, továbbá garanciát nyújtott a bizottság számára.

 Fotó: MTI

Hozzátette, az előző évek költségtakarékos gazdálkodásának fenntartása, és a tulajdonos által vállalt kötelezettségek megfelelő biztosítékot jelentenek az NB I-es szerepléshez.

“Az elmúlt hét év eredményei arra köteleznek, hogy minden lehetőséggel éljünk az első osztályú tagság megtartása érdekében, így mindenképpen fellebbezünk a licencadó Bizottság döntése ellen” – olvasható a közleményben.

A Pécs egyelőre nem közölt részleteket, de honlapján már szerdán jelezte, hogy fellebbezni fog.

A három csapat mellett a Quaestor-ügy miatt bajba került Győri ETO FC, valamint a jelenlegi sereghajtó Lombard Pápa Termál FC nem kapta meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet. Előbbi az NB III-ben indul majd a következő idényben, utóbbi pedig sajtóhírek szerint új tulajdonost keres.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik