Foci

Casillas döntött a jövőjéről

iker casillas (Array)
iker casillas (Array)

A Real Madrid kapusa elmondta, hol folytatja.

Iker Casillas helye már évek óta bizonytalan a Real Madrid keretében. A BL-, vb- és EB-győztes hálóőr jóideje nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint 2013-as súlyos sérülése előtt, ezért a Real szurkolói és Florentino Perez is megvált volna a kapustól.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Casillas számára úgy tűnt, a Getafe elleni (7-3) mérkőzés lesz az utolsó a madridiak mezében, és ezt a drukkerek is így gondolták, hiszen a kapus minden labdaérintését megtapsolták és hosszasan éltették “Iker, Iker” felkiáltásokkal.

A 34 esztendős labdarúgó most elmondta, hogyan is alakul majd a jövője.

“Biztos vagyok benne, hogy jövőre is maradok a Real Madridnál. Ez teljesen egyértelmű. Meg sem fordult a fejemben a távozás, itt szeretném befejezni a pályafutásomat. Erősnek érzem magam, a következő szezonnak pedig úgy vágok neki, mintha az lenne az első” – nyilatkozta Casillas egy spanyol rádióban,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik