Az MLSZ Versenybizottsága egy többlépcsős, összetett folyamat zárásaként tartotta meg a bajnokság sorsolását, figyelembe véve a magyar labdarúgás érdekeit, biztosítva a csapatok esélyegyenlőségét, és a folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztések ütemezett, zökkenőmentes megvalósítását – írja az mlsz.hu.
A sorsolás előkészítésekor az MLSZ Versenybizottságának számos televíziós szerződésből származó, szakmai és gazdasági szempont kellett mérlegelnie az ésszerűségi szempontok érvényesülése érdekében. Alapvető hatással van az NB I versenyprogramjára a nemzetközi kupákban érintett csapataink (Videoton FC, DVSC, Ferencváros, MTK Budapest) szereplése, és a stadionfejlesztési beruházások tervezett ütemezése is.
Az OTP Bank Liga 2015-2016-os évadjában szereplő 12 csapat az idén 33 fordulóból álló pontvadászatban dönt a helyezésekről. Három teljes, azaz 11 fordulóból álló kört játszanak a csapatok, a tavaszi harmadik körben a 2014-2015-ös idény első hat helyezettje hat, a többi csapat öt mérkőzést játszik hazai pályán. Csütörtökön a teljes évad, vagyis mindhárom kör sorsolását megtartotta az MLSZ. Az élvonalbeli klubok jövő hétfőig jelezhetik az MLSZ felé a pályaválasztói jog felcserélésére vonatkozó kéréseiket.
Fotó: mlsz.hu
A címvédő Videoton a Budapest Honvéd vendégeként kezdi meg az idényt, a bajnoki ezüstérmes Ferencváros Szombathelyen, míg a bronzérmes MTK Budapest a Puskás Akadémia otthonában lép pályára a július 17-19. között esedékes első fordulóban.
Az újoncok közül a Vasas a Diósgyőr vendége lesz, míg a Békéscsaba a Debrecent fogadja. A 12 csapatosra csökkentett élvonal nyitókörének hatodik összecsapásán az Újpest a Paksot látja vendégül.
Az Újpest és a Fradi először a nyolcadik fordulóban, a szeptember 12-i hétvégén csap össze egymással. A pályaválasztók elsőként a lila-fehérek lesznek.
Az első 11 forduló párosítása (a 12. és a 22. forduló között ugyanezeket a találkozókat játsszák le, ellentétes pályaválasztás mellett):
A 23-33. forduló párosítása: