Érdekes mérkőzés volt a szombati. Az első félidőben Chile labdarúgó-válogatottja focizott valamivel összeszedettebben, Vargas révén pedig a házigazdáé volt az első nagy helyzet is, azonban Argentína volt, amelyiknek ziccerei voltak, mindjárt kettő is: előbb Agüero fejesét, majd – a sérülés miatt lecserélt Di Maríát váltó – Lavezzi lövését védte Bravo. A chilei hálóőr egyébként remek formában van, de az ellenfél mindkét esetben megkönnyítette a dolgát azzal, hogy a kapu közepére célzott.
A csapatkapitány belőtte a maga büntetőjét, a többiek nem
Fotó: Europress Fotóügynökség
A fordulás után úgy tűnt, hogy Chile lehet az az együttes, amelyik dűlőre viszi a dolgot, de a kezdeti lendület alábbhagyott és ahogy teltek a percek, mindkét oldal egyre ötlettelenebbül és bátortalanabbul futballozott. Argentína aztán a 92. percben kihagyott egy ordító ziccert, Higuaín lőtt az oldalhálóba egy pofás kontra végén. Talán, ha Lavezzi kicsit pontosabb labdát ad.
A Copa Américán egyedül a döntőben van hosszabbítás, ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, így következett a kétszer 15 perc ráadás, ami során végig érezni lehetett, hogy nem már nem fognak felesleges kockázatot vállalni a felek. Nem is születetett meg a győztes találat, így jöhettek a büntetők.
Hazai oldalon Fernandez, Vidal és Aranguiz sem hibázott, ugyanakkor a túloldalon egyedül – a mérkőzés során kissé halvány produkciót nyújtó – Messi célzott pontosan, Higuaín kapu fölé bombázott, Banega erőtlen próbálkozását pedig védte Bravo. A negyedik párban így minden szem Alexis Sanchezre szegeződött, aki nem remegett meg, pimasz találattal zárta le a meccset, Chile története során először nyerte meg a Copa Américát!
A Copa América győztese: Chile!
Fotó: Europress Fotóügynökség
Argentína 1993 óta, azaz 22 éve nem tudott nagy tornán diadalmaskodni, a tavalyi világbajnokságon, illetve a mostani kontinenstornán is be kellett érnie ezüstéremmel az együttesnek. Lionel Messi pedig továbbra sem tudta felnőtt szinten végső győzelemre vezetni az övéit – olimpiát és U20-as világbajnoki címet nyert korábban.
Videó – A büntetőpárbaj: