Foci

Újabb edző bukhat bele a görög kalandba

sergio markarian (Array)
sergio markarian (Array)

Sergio Markarián mérlege egy budapesti döntetlen és egy zakó a Feröer-szigetek ellen. Elnézést kért emiatt és beadta a felmondását, amit egyelőre nem fogadtak el.

Mindössze két mérkőzés után távozni akar posztjáról Sergio Markarián, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 70 éves uruguayi szakember kedden egy közleményben kért elnézést a gyenge eredmények miatt, s egyúttal jelezte, nem szeretné folytatni a munkát.

“Nem fogadtam el Markarián lemondását, változatlanul hiszek és bízok benne” – mondta a görög SportFM rádiónak George Gkircikisz, a futballszövetség elnöke, azaz még lesz folytatása az ügynek.


Sergio Markarián munkája idő előtt véget érhet
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Markarián – akit Mágusnak (El Mago) becéznek – februárban Claudio Ranieritől vette át a görög válogatott irányítását. Az olasz tréner azt követően távozott, hogy a gárda novemberben óriási meglepetésre hazai pályán kikapott a Feröer-szigetek csapatától.

Uruguayi utódja a magyarok ellen, a Groupama Arénában elért gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a görög kispadon, ezt követően azonban az ő irányításával is kikapott a csapat a Feröer-szigetektől.

A görögök hat mérkőzés után mindössze két ponttal sereghajtók a selejtezőcsoportban, amelyet a románok vezetnek az északírek és a magyarok előtt, s már csak matematikai esélyük van arra, hogy elérjék a pótselejtezőt érő harmadik helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik