Sport

Kosiba rekordja a világranglistán

Kosiba Dániel a moszkvai asztalitenisz csapat-világbajnokság felfedezettje a 232. helyről a 79. pozícióba ugrott a világranglistán.

Ez a szenzációs eredmény rekord az ITTF-rangsor történetében. A magyar szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a nőknél immár hárman is az első ötven között vannak (Tóth Krisztina a 25., Lovas Petra a 47., Póta Georgina pedig a 49.), a férfiaknál pedig Kosibán kívül Jakab János (69.) tagja az első száznak – erre hosszú ideje nem volt példa.

A női válogatott a 81 csapat közül a hetedik, míg a férfi 109 induló mellett a nyolcadik helyen zárta a vb-t. Az erősebb nem képviselői ezt megelőzően legutóbb 1983-ban jutottak a legjobb nyolc közé.

Szatmáry Kristóf, a MOATSZ nemrégiben megválasztott elnöke úgy fogalmazott: mindent elkövetnek, hogy ezek a kiváló eredmények a jövőben megismétlődhessenek, illetve még jobbak legyenek.

Moszkvában Kosiba Dániel aratta a legtöbb győzelmet a magyar válogatottban, legyőzte példéul a világranglista 38. helyén álló svéd Lundquist-et is.

A korábban korosztályos vb-ezüstérmes és Európa-bajnok, mindössze 18 éves Kosiba – aki 13 meccséből 8-at megnyert Moszkvában – azt mondta: élete eddigi legjobb versenyén van túl.

“Annak ellenére sikerült így, hogy éppen érettségizem, úgyhogy a vb előtt nem nagyon tudtam edzeni. Viccelődtünk is egymás között, hogy mi lett volna, ha még készülni is tudok” – árulta el a fiatal dabasi sportoló, aki ősztől a német másodosztályban folytatja a pályafutását, de edzeni a világ élvonalához tartozó Borussia Düsseldorf játékosaival, köztük Timo Boll-lal fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik