Mobil

Idén új, kis iPhone-t kapunk

Akik esetleg azt hitték, hogy a kompakt iPhone-oknak már végérvényesen leáldozott, bizony tévedtek.

Egészen a közelmúltig maximum 4 hüvelykes képátlójú kijelzővel szerelt almás logós mobilokat vásárolhattunk, tavaly ősszel azonban felbukkant a boltok polcain a 4,7 colos iPhone 6, illetve a már phablet kategóriás és 5,5 colos iPhone 6 Plus. Az egérmozizásnák tehát már Apple fronton is vége, azonban ettől függetlenül a gyártó a kisebb készülékeket sem kívánja elhanyagolni. Ennek valószínűleg sokan örülnének, ugyanis a vásárlói reakciók, fórumbejegyzések és egyéb visszajelzések alapján az almás telefonok felhasználói a legkonzervatívabb okostelefonos csoportok egyikének számítanak. Kifejezetten sok helyen bukkan fel a nosztalgia a 3,5 illetve 4 hüvelykes képátlójú iPhone-ok után.

A legfrissebb iparági pletykák ugyanis most ismételten arról szólnak, hogy az amerikai vállalat idén egy vadonatúj, kisebb kijelzős okostelefonnal rukkol elő: a vállalat állítólag már meg is rendelte az ehhez a készülékhez szükséges 4 hüvelykes paneleket a gyártópartnerétől. Azt viszont egyelőre sajnos nem tudni, hogy ez az újdonság egy széles rétegek számára elérhető, olcsóbb készülék lesz az egykori 5c-hez hasonlóan, vagy esetleg egy prémium kategóriás drága modellt adnak ki a korábbiakhoz hasonló méretben. Mivel az Apple hagyományosan ősszel mutatja be az aktuális készülékeket, a válasz úgy három-négy hónap múlva legkésőbb kiderül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik