Tudomány

Meghackelték a villanyos meseautót

Bajban a környezettudatos techmilliomosok: a Tesla csúcsmodelljét épp olyan könnyű vezetés közben eltéríteni, mint egy Cherokee dzsipet.

Ahogy arról a Hír24 is beszámolt, nem egész egy hónappal ezelőtt két hacker látványosan demonstrálta, milyen könnyű feltörni egy forgalomban haladó Cherokee dzsip fedélzeti számítógépét, és átvenni az irányítást az autó felett. Két másik szakember most a Tesla Model S-sel csinálta meg ugyanezt.

Kevin Mahaffey és Marc Rogers szombaton, a Las Vegas-i DefCon hackerkonferencián részletesen is bemutatja majd, hogyan törték fel a 80 000 dolláros luxusautó rendszereit. Ehhez ugyan ki kellett nyitniuk az autót, de Mahaffey a Wall Street Journalnak nyilatkozva azt mondta, valószínű, hogy „a rosszfiúk megtalálják a módját annak, hogy távolról is átvehessék az irányítást”.

A két hacker egy egyszerű laptoppal felfegyverkezve bekapcsolta az autó fedélzeti számítógépét, és telepített egy szoftvert, amellyel ki tudták kapcsolni a motort. Mint mondták, a Tesla mérnökei a Cherokee fejlesztőivel ellentétben számoltak azzal a lehetőséggel, hogy valaki meghackelheti a rendszert, ezért beépítettek egy biztonsági protokollt, amely biztonságosan leparkolta a járművet. „A Tesla óvatos volt, és úgy tervezte meg az autót, hogy elegánsan és biztonságosan kezelje [az ilyen helyzeteket]” – mondta Rogers a Wirednek.

Az autógyártó szorosan együttműködött Mahaffey-vel és Rogersszel – nem csoda, hogy rögtön ki is adtak egy online letölthető javítást, amely közlésük szerint megnyugtatóan orvosolja „a Model S szórakoztató rendszerének sebezhetőségét”. A Cherokee-t gyártó Fiat Chrysler már nem volt ilyen szerencsés, a hackerek bemutatója után 1,4 millió autót kellett visszahívniuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik