Tudomány

Érzelgős robotok rohanták le Japánt

pepper (Array)
pepper (Array)

Gyártója szerint Pepper, a 120 centis humanoid felismeri az emberi érzelmeket és reagál is rájuk.

A Motherboard hétfői híre szerint „érző robotok” árasztották el a japán háztartásokat. Az ázsiai szigetország legnagyobb mobilszolgáltatója, a SoftBank az Aldebaran Robotics nevű robotikai fejlesztőcéggel közösen június 20-án dobta piacra Peppert, az „első humanoid robotot, amelyet arra terveztek, hogy emberekkel éljen együtt”. A kis gépember hatalmas piaci sikernek ígérkezik, az első ezer darabot pillanatok alatt elkapkodták. Annak ellenére is, hogy meglehetősen borsos, 1600 dollár körüli áron árulják, ráadásul a havi 120 dolláros adatforgalmi díjat és a 80 dolláros biztosítást is ki kell fizetnie annak, aki haza szeretné vinni.

A 121 centiméter magas, 29 kilós robotot beépített kamerával, 3D-szenzorral, mikrofonnal, wifi-kapcsolattal és egy, a mellkasába épített nagyméretű érintőképernyővel is ellátták. Egy feltöltéssel 12 órán keresztül tud „ébren maradni”, és beépített kerekei segítségével akár 2 km/h-ás sebességgel is közlekedhet. Gyártói szerint képes felismerni és reagálni az emberi arckifejezésekre, az érzésekre és gazdái hangját is megismeri.

Az Aldebaran Robotics Peppert elsősorban az egyedül élő idős embereknek, a családosoknak és – afféle ultramodern tanársegédként, az iskoláknak is ajánlja. Tulajdonosai 200 különféle alkalmazást is letölthetnek hozzá.

Míg Masayoshi Son, a SoftBank vezérigazgatója szerint a robot kifejlesztésével pusztán az volt a céljuk, hogy „világszerte mosolygósabbá tegyék az embereket”, Jack Ma, a mobilszolgáltató egyik nagybefektetője, a kínai Alibaba Group alapítója már jóval gyakorlatiasabb célokat fogalmazott meg. „Ahogy belépünk az adattechnológia korába, a robotika olyan kritikusan fontos területté válhat, amely számos más szektorban – mint az egészségügy, a közszolgáltatások vagy a kutatás – is jelentős technológiai áttöréseket indukálhat” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik