Magyarország 1915-ben a nagy háború lázában égett, a nemzeti szellem toronymagasan lángolt a soknemzetiségű országban. A Magyar Királyi Operaház a háború kitörésekor már 30 éve működött, ám e jeles év zárt kapukat talált: az 1914/15-ös idényt sem az Operaház, sem a Nemzeti Színház nem kezdte meg.
Üres az Opera
Nem volt túl dicsőséges e három évtized. Míg a bécsi opera működtetését teljes egészében a császári udvar fizette, addig az Andrássy úti intézmény költségeinek csak egyharmadát állta. Még egy harmadot az állam pótolt ki, a maradékot pedig a jegyárakból kívánták fedezni.
Nem sikerült. A jegyárak miatt az opera az arisztokrácia és a nagypolgárság szórakozásának színtere maradt, a székek 40 százaléka rendre üres maradt – derül ki a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldaláról.
Fortepan/Somlai Tibor
A háború kitörése utáni elő előadásra tehát közel kilenc hónapot kellett várni, 1915. március 21-én rendezték a nagy újranyitást. Akár az 1884-es megnyitón, a műsor a Bánk bánnal indult, április 8-án pedig – az ugyancsak a megnyitó repertoárjából – a Lohengrin került színre. Wagner operájának címszerepét Alexander Kirchner, a berlini opera tenoristája énekelte. Németül.
Német színészinvázió
Bár Németország háborús szövetségesünk volt, a magyar lélek nem repesett, hogy idegen hang csendüljön a nemzeti intézményben. Az Est a német Lohengrint fanyalogva fogadta, és miután a Magyar Színház egy francia darabot is műsorra tűzött, kifejezetten a nemzeti kultúra és lelkesedés elárulásáról írt.
“Bármily hűséges ragaszkodással és szeretettel gondolunk is tehát a németekre, a kik közös ellenségünk ellen velünk együtt harcolnak, ma azt kell mégis hírül adnunk, hogy az Operaházban 1884 óta éppen ma este fognak első ízben német nyelven énekelni” – fanyalgott Az Est 1915 áprilisában Színházi furcsaságok a háborúban című rövidhírében.
Május elején a felháborodás még tovább fokozódott: Ma este négy színházban van német előadás, a kellő pillanatban tiltakozik az Országos Színészegyesület tanácsa – írták. A magyar színészek anyagi és erkölcsi védelmében emelnek szót, ugyanis a fővárosban “végeláthatatlan a német színészinvázió”. Fel is sorolják a négy színházat, ahol “németül beszélnek majd”, és megállapítják: “ilyen sérelem még alig érte a magyar színészetet”. A szakmai egyesületnek pedig nem maradt más választása, mint hogy a fővároshoz fordult oltalomért.
