Közélet

Késes gyerekek rabolták végig Budapestet

kés (Array)
kés (Array)

A fiatal rablók 12-14 éves iskolásokat lestek ki. Egy fiúnak kést szorítottak a torkához, úgy követelték a mobilját.

Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt áll – egyebek mellett – bíróság elé hamarosan három tinédzser, akik a vád szerint Budapest több pontján, sorozatos jelleggel támadtak meg 12-14 év körüli gyerekeket. Amikor a bűncselekmények zömét elkövették, még ők sem töltötték be a 14. életévüket – derül ki a Fővárosi Főügyészség keddi tájékoztatásából.

A vádirat lényege szerint az ifjú támadók 2013 augusztusa és 2014 januárja közötti Budapest különböző kerületeiben elsősorban hozzájuk hasonló korú, 12-14 év körüli kiskorúakat figyeltek ki, hogy az értékeiket – akár erőszak árán is – megszerezzék. A rablók jellemzően mobilokra utaztak, erőszakkal vagy fenyegetéssel szerezték meg a telefonokat, de előfordult olyan eset is, amikor egy 10 éves fiú pár ezer forintját vették el.

Egy másik alkalommal a vádlottak közül ketten – 2014. január 10-én – a délutáni órákban a X. kerület, Kőbányai úton lévő egyik buszmegállóban egy 14 éves fiút támadtak meg. Egyikük lefogta őt, míg társa kést szorított a nyakához, így követelte a mobilját. A fiú megrémült, ezért nem ellenkezett. Miután támadói megszerezték a vágyott holmit, elszaladtak.  A gyerek azonban követte őket és segítséget kért a Nemzeti Adó-és Vámhivatal embereitől, akik éppen a közelben tartottak ellenőrzést. Kocsiba ültek és utánuk mentek, és visszatartották őket mindaddig, míg a rendőrök megérkeztek. 

A három kamasszal szemben az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta a vádiratban, mivel – mint fent említettük – egyes bűncselekmények elkövetésekor még nem voltak 14 évesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik