Közélet

Százhetven helyre riasztották a tűzoltókat

kidolt-fak-Oroshazan(430x286).jpg (Array)
kidolt-fak-Oroshazan(430x286).jpg (Array)

A viharos erejű szél ágakat, fákat tört le, villanyvezetékeket rongált meg.

Eddig 170 helyre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az esti, éjszakai vihar miatt – közölte csütörtökön reggel az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Hajdu Márton elmondta: elsősorban Csongrád, Bács-Kiskun és Tolna megyében akadt feladatuk a tűzoltóknak – ahogy arról beszámoltunk – miután a viharos erejű szél ágakat, fákat tört le, villanyvezetékeket rongált meg.

Közlése szerint Bács-Kiskun és Csongrád megye nyolc településén okozott zavart az államszolgáltatásban a vihar, amely 30 négyzetméteres területen megbontotta a kalocsai kórház tetejét, Nagyatád külterületén pedig egy 20 méteres fát döntött a vasúti sínekre.

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint korábban Kiskunfélegyházánál lezárták az 5-ös főutat, mert több helyen fák dőltek rá. A településről Szeged felé haladókat – előreláthatóan délig – mellékutakra terelik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik