Közélet

Egymilliót emelt le az ügyfél számlájáról egy banki alkalmazott Szegeden

szerzodes(210x140).jpg (Array)
szerzodes(210x140).jpg (Array)

A nő kitöltötte a tranzakcióról szóló megbízást, majd ráhamisította a számlatulajdonos aláírását, persze az ő tudta nélkül.

Vádat emelt az ügyészség egy ügyfelet megkárosító banki alkalmazott és társa ellen – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szerdán. Az egyik szegedi bankfiókban ügyfélreferensként dolgozó nőnek – és ismerősének – nagyobb kárt okozó csalás bűntette valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kell felelnie.

A vádirat szerint az említett ismerős – vagyis a másodrendű vádlott – 2014 elején rávette a nőt, hogy egy ügyfél bankszámlájáról utaljon át neki csaknem egymillió forintot. Ez február közepén meg is történt: az alkalmazott kitöltötte a tranzakcióról szóló megbízást, majd ráhamisította a számlatulajdonos aláírását, persze az ő tudta nélkül.  Ahogy az ilyenkor szokás, az átutalási megbízásokat egy másik dolgozó összegyűjtötte, beszkennelte, és továbbította a bank budapesti központja felé, ahol az adatokat – köztük az aláírást is – ellenőrizték, majd teljesítették az átutalást.

Ellenőrzéskor azonban nem fedezték föl a hamis aláírást. Másnap a másodrendű vádlott a bankfiókban, készpénzben vette át az összeget a nőtől.

Két hónappal az eset után a nő visszaadta az átutalt összeget a pénzintézetnek, a bank pedig – a számlatulajdonos reklamációja után – kifizette a pénzt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik