Közélet

Lányokat próbált autóba tuszkolni a szabolcsi férfi

autó erőszak (Array)
autó erőszak (Array)

A támadó egy órán belül háromszor csapott le, de a fiataloknak sikerült elmenekülniük.

Fiatal nőt próbált a karjánál fogva a furgonjába tuszkolni egy férfi Nyíregyházán. A támadó fényes nappal, kedd délelőtt csapott le. Miközben autója felé ráncigálta kiszemeltjét, szexuális tartalmú utalásokat tett neki. A lánynak sikerült kiszabadítania magát a szorításából, a rendőrök pedig egy órán belül elkapták.

Ezután derült ki, hogy a férfi alig háromnegyed óra alatt másik két – 19 és 21 éves – fiatalra is rátámadt hasonló módon. Nekik szintén sikerült elmenekülniük, így az ijedtségen túl nem esett bajuk.

A 31 éves férfit személyi szabadság megsértése miatt vették őrizetbe. Kihallgatni egyelőre nem tudták, az egyenruhások a pszichiátrián őrzik. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a gyanúsított elkövetett-e korábban hasonló bűncselekményt.

A megyei rendőr-főkapitányság közölte: bár mindhárom eset fényes nappal történt, sem sietett senki a nők segítségére. Javasolják, ha valakit megtámadnak, kiáltson segítségért, a szemtanúk pedig azonnal hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik