Közélet

Mégis nyomoznak a megvert köztévés ügyében

Borsa-Miklos(960x640).jpg (Array)
Borsa-Miklos(960x640).jpg (Array)

Több mint egy hónapja támadt egy férfi Balatonfüreden Borsa Miklósra.

Elrendelte a nyomozást az M1 híradó volt műsorvezetőjének április 11-ei bántalmazása ügyében – tudta meg a Népszava. Borsa Miklós korábban úgy nyilatkozott, nem tesz feljelentést az ügyben, de mást nem kívánt elmondani a történtekről. Munkáltatója viszont a rendőrséghez fordult. Az MTVA nem fel-, hanem bejelentésnek minősülő levelét a rendőrség megvizsgálta, és a nyomozás elrendelésről döntött.

A lap érdeklődésére a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság tudatta, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit. A folyamatban lévő nyomozásról többet nem árulhattak el, így azt egyelőre nem tudni, hogy testi sértés vagy garázdaság-e a gyanú. A Népszava úgy értesült, megkezdték az esetleges tanúk felkutatását, illetve a környékbeli térfigyelő kamerák felvételeinek vizsgálatát.

A korábbi hírek szerint a tévést a füredi a Tagore sétányon egy férfi támadta meg. Borsa elé lépett, megkérdezte tőle, ő mondja-e a híreket, majd – a Népszava szerint – többen rárontottak és ütötték, miközben azt ordították neki: „most hazudj!”. A támadást a sajtó egésze, szakmai szervezetek, és politikusok is elítélték. Borsa az eset után visszavonult a képernyőtől. Őt a Hír TV egyik volt arca, Kovács Andrea váltotta a Híradóban.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik