Közélet

Belökte az ajtón, meghalt az idős gondozott Csongrádban

kerekesszek(210x140).jpg (Array)
kerekesszek(210x140).jpg (Array)

Az idős ember beverte a fejét és eszméletét vesztette. Tíz nappal később meghalt.

Vádat emelt az ügyészség egy szociális gondozóval szemben, miután meghalt egy beteg egy csongrádi idősek otthonában 2013 őszén, vélhetően az ő hibájából. Az ápolót gondatlanságból elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé.

A Csongrád Megyei Főügyészség hétfői közlése szerint a gondozó dolga volt egyebek mellett az lakóinak fürdetése. Ő látta el ezt a feladatot 2013. szeptember 13-án is: a 17 éve ott kezelt, magát ellátni képtelen beteget egy speciális székkel kellett volna betolnia a fürdetőbe. Az említett eszköz csak a tartozékok segítségével tolható vagy húzható, ám az ápoló kis-közepes erővel belökte a széket a helyiségbe, amely így felborult, a benne ülő pedig beverte a fejét a padlóba és elvesztette az eszméletét. Az idős embert kórházba vitték, ahol műtéten esett át, ám tíz nappal később meghalt.

„A vádirat szerint a vádlott a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta akkor, amikor a fürdetőszékben ülő és magatehetetlen sértettet a székkel együtt a fürdető helyiség belseje felé lökte, ebből kifolyólag nem látta előre magatartása következményeit, azaz a sértett halálát” – állítja az ügyészség.

Az ügyben a Szegedi Törvényszék dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik