Közélet

Fiatalok gyártottak hamis pénzt Jászladányban

hamis pénz (Array)
hamis pénz (Array)

Ketten állnak bíróság elé: egy mindössze 17 éves lány és 28 éves barátnője.

Pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádaz az ügyészség egy 17 éves jászladányi lány és 28 éves barátnője ellen. Útóbbi vádlott gyártotta a bankókat, a tinédzser pedig próbált fizetni vele. 

A 28 éves nő a vád szerint összesen tizennyolc darab hamis ötezrest készített. Erről beszélt a kamasznak is, majd arra jutottak, hogy együtt forgalomba hozzák a pénzt. Fogtak kilenc bankót és Tiszakécskére utaztak. Útközben megálltak, a huszonéves pénzhamisító ekkor az egyik ötezresre ráragasztott egy eredeti kétezer forintos bankjegyről leszedett hologramm fóliát. Ezzel a bankóval próbáltak meg fizetni egy pékségben, de az eladó kiszúrta, hogy hamisítványt nyomtak a kezébe és visszadta azt.

A boltos értesítette a rendőrséget és, a párost pedig még aznap igazoltatták Tiszabögnél. Megtalálták náluk a többi bankót is valamint a kettévágott kétezrest.

Az egyébként büntetlen előéletű hamisítók szabadlábon várják a tárgyalást – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik