Közélet

Csapdát állított a galambnak az állatkínzó

galamb (Array)
galamb (Array)

A debreceni rendőrök állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak bíróság elé állítást egy helyi férfi ellen.

Egy idős néni tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjába arról, hogy egy elpusztult galambot vett észre a Debrecen, Alkotmány utcai lakásának erkélye előtt. A bejelentő elmondta, hogy a madár a nyakán lévő damilon lóg. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a damil vége egy, a nő felett lakó szomszéd erkélyéhez van rögzítve. A járőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a szomszédban lakó Sz. Balázst. A nyomozók a 38 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy idegesítették az erkélyét állandóan összepiszkoló a galambok, ezért készített egy csapdát, amelytől a madár elpusztult.

A Debreceni Rendőrkapitányság a férfi ellen az állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik