Közélet

Vádat emeltek Cinóber megölése miatt

jozef-rohac(960x640)(1).jpg (Array)
jozef-rohac(960x640)(1).jpg (Array)

A férfi ötmillióval tartozott, ezért lőtték le az alvilág ismert figuráinak megbízásából.

Vádat emelt az ügyészség Cinóber meggyilkolása kapcsán. Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
miatt hárman – Rohác, Portik és Ferencsik – állnak bíróság elé, csaknem kilenc évvel a bűncselekmény elkövetése után – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden. 

A vádirat szerint Portik és Ferencsik Attila – az ügy másod-illetve harmadrendű vádlottai – 1994 és 200 között az Energol Rt. igazgatói voltak. Előbbi a cég révén egyre nagyon vagyonra és befolyásra tett szert az alvilágban. A páros 1996-ban csaknem ötmillió forint kölcsönt adott az ezekben körökben csak Cinóberként ismert férfinak, amit év végén számon kértek rajta. Egy decemberi találkozón a vádlottak azt mondták, legfeljebb 10-15 napot adnak neki az adósság rendezésére, és figyelmeztették: ha nem fizet, végeznek vele. Miután nem rendezte a tartozást, Portikék a vád szerint megbízták Rohácot, hogy öljék meg.

1996. december 18-án a szlovák bérgyilkost egy sofőr elvitte a IX. kerületbe, nem messze az áldozat otthonától. A közelben várt a férfira, aki este 7 óra körül indult el otthonról. Amikor a kocsija felé tartott, támadója odalépett hozzá és egy hangtompítós fegyverrel fél-egy méterről lelőtte lelőtte. Ezután visszaült a kocsiba és eltűnt. Cinóber a helyszínen meghalt.

Portikot és Ferencsiket mint felbujtót, Rohácot pedig mint tettest állítják bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik