Elkapták azt a férfit, aki éveken át terrorizált egy idős párt Üllőn, sőt, az ügyet már le is zárták a nyomozók, az iratok az illetékes ügyészségen vannak – derül ki a vecsesihirek.hu cikkéből.
Az esetről még tavaly ősszel számolt be a 444.hu. Eszerint a bohócálarcos férfi 2010 és 2014 között eszement rettegésben tartotta a nyugdíjas házaspárt. Megmérgezte hét kutyájukat, éjjelente betörte az ablakaikat, festékkel és téglával dobálta a házukat, felgyújtotta a melléképületeket és a télire elrakott élelmiszert, tönkretette a traktort. Házuk az évek alatt megostromolt erőddé változott. Kamerák, mozgásérzékelők, leégett góré, festékben úszó falak voltak láthatóak mindenütt, halálos fenyegetések tucatjait kapták. A 60 éves férfi szinte teljesen biztos volt benne, hogy az egyik szomszédja áll a támadások mögött, de mint mondta, a rendőrség tehetetlen.
Most derült csak ki, hogy a fenyegetőzőt napokkal később elkapták és a bíróság még előzetes letartóztatásba is helyezte.