Közélet

Autóval ütközött a vonat Orosházánál

vonat(960x640).jpg (Array)
vonat(960x640).jpg (Array)

Az autó utasait ki kellett vágni az utastérből.

Összeütközött a Mezőhegyesről Mezőtúrra tartó személyvonat egy személyautóval Orosházán, a Szentesi úti vasúti átjáróban szombaton, emiatt Orosháza és Kardoskút között pótlóbusz szállítja az utasokat. Az autó két utasát tűzoltók szabadították ki a roncsból.

A Mávinform közleményben úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az autó a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A balesetben a vonat utasai közül senki sem sérült meg. A személyautót a vonat a vágányon kívülre lökte.
A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Nagy Szilvia elmondta: a gépkocsiba két ember beszorult, őket a tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Albert István tájékoztatása szerint az elsődleges információk alapján a személyautóban egy ember súlyosan, egy könnyebben sérült meg.

A Mávinform közleménye szerint a helyszínelés ideje alatt – várhatóan fél három és három óra között – szünetel a vonatforgalom. Mezőhegyes és Mezőtúr között 10-20 perces késések előfordulhatnak. Az eredeti menetrend késő délután állhat helyre – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik