Nagy kérdés, pontosan mi ellen is harcolnak most ezek a nők? Mit szeretnének és mit utasítanak el? Ahogy én látom, azt sem tudják, mi fán terem a feminizmus. Hogy lássuk, milyen ostoba harcba fogtak, érdemes dióhéjban áttekinteni, hogy milyen változásokon ment végig a feminizmus a kezdetektől, és hogy hol is tartunk ma.
Általában három szakaszra bonthatjuk a mozgalom történetét.
Az első szakasz a hatvanas évek végéig tart, és csúcspontja az ötvenes években volt. Ekkor a nők teljesen azonossá kívántak válni a férfiaknál, és ez sok túlkapáshoz vezetett. Ebből az ideából tévesen azt vezették le, hogy a nőknek ugyanúgy kell kinézniük akár öltözetben is, mint az erősebb nem tagjainak, és hasonlóképpen kell gondolkodniuk is. Egyszóval minden fronton a teljes azonosságot akarták, ami utólag nézve kicsit karikaturisztikusnak tűnik. De a céljuk, mindent összevetve, az egyenjogúság volt, még ha az eszközök nem is voltak a legmegfelelőbbek és sokak számára inkább nevetségesnek tűnnek.
Fotó: Thinkstock
Ezt az időszakot a hetvenes és a nyolcvanas évek új feminizmusa követte. Itt a lényeg már az volt, hogy a nő ne akarjon férfivá válni, maradjon nő és fejlessze a saját képességeit, például az empátiát, amiben szerintük a nők jobbak. Elfogadták, hogy bizony, másképp gondolkodik a két nem és ezen alig – vagy egyáltalán nem lehet változtatni. Így hát odáig jutottak, hogy a cél: megismerni egymás gondolkodását, ami nem könnyű feladat. Ebben az időszakban születik meg a radikális feminizmus is, melynek képviselői szerint a nők alávetettségének, elnyomásának az oka a heteroszexuális kultúra, amit ők elvetettek. A szőrös lábú feminista klisé is ebből táplálkozik, és őnekik „köszönhetjük”, hogy sokaknak elsőre ez ugrik be, ha a feminista szót meghallják. Ők voltak, akik olyanokat mondogattak, hogy a férfire még az állat elnevezés is túl kedves, hogy minden nemi aktus voltaképpen megerőszakolás, és hasonló sületlenségek. Sajnos nagyon sokat ártottak a mozgalomnak, de az már igazán érthetetlen, hogy egyszerűen nem tud kikopni a közbeszédből a hagyatékuk.
Ma a harmadik korszakban járunk, amit a kilencvenes évektől datálhatunk, és melynek neve posztfeminizmus. Ez nem azt jelenti, amit a neve sugallna, azaz hogy a feminizmus után vagyunk már, és a nők mindent elértek, amit célul kitűztek maguk elé, hanem csak arra, hogy a régi korszak lezárult, és a feminizmus szemléletmódja gyökeresen megváltozott. Ahogy átlépett a világ az információs társadalomba, olyan paradigmatikus volt a változás a feminista gondolkodásmódban is. Ma a tét az egyenrangú kommunikáción van, a mozgalom elméleti képviselői arra helyezik a hangsúlyt, hogy ami probléma van a két nem között, a kommunikációs tévedésekre, hibákra vezethető vissza, amit tiszta beszéddel orvosolni lehet. Meg lehet találni egymáshoz a csatornákat, és ennek a módja az, ha a tárgyaló felek egyenrangú partnerként ülnek a tárgyalóasztal két oldalán.
A feminizmus ellen kikelő hölgyek talán kommunikálni nem akarnak?
Nem hiszem, hogy azt szeretnék, ne szólhassanak hozzá többé érdemi kérdésekhez, hogy ne legyen szavazati joguk. (Mert ugye ezt is a feministáknak köszönhetik.) Esetleg azt szeretnék, ha az édesapjuk mondaná meg, kihez mehetnek hozzá? Azt mondjuk megértem, hogy egyszerűen dolgozni nem akarnak hanem háztartásbelikén, tehát alávetettként, függőként gondolják leélni az életüket. De hát feministaként ezt is megtehetik, hiszen a feminizmus egyik lényege, hogy van választásod. Hogy a te döntésed, hogy szeretnél élni. Hogy senki ne akarja megmondani neked, merre meddig, mit válassz: főállású anyaságot, vagy a karriert. Esetleg mindkettőt. Viszont ha már dolgozunk, igenis ugyanazt a pénzt akarjuk ugyanazért a munkáért, mint a férfi kollégák, és igenis hisszük, hogy a nő is lehet jó vezető. Már ha eljut odáig egy macsó világban.
Ezek a táblát mosolyogva tartó butuskák ismét bedőltek a riogatásnak, ismét azt szajkózzák, amit a férfi uralta média alaposan elültetett a fejekben a radikális feministák kapcsán.
Hatalmas csúsztatás ezzel azonosítani a feminizmust. Nem, a feminista gondolkodók szerint a pasik nem péniszek, és nem férfigyűlölők. A feministák nem zsíros hajú, kövér szörnyek, és nem, nem azzal lehetne őket „meggyógyítani”, ha valaki végre jól meg…ná őket. Azt sem fogják fel a most tüzeskedők, hogy a feministák nélkül valószínűleg az egyetemig sem juthattak volna el, sőt. S hogy mi a tanulság? Mielőtt tüzelni kezdünk valamire, érdemes megnézni, mi is a célpont.
