Szórakozás

Ilyen régen indult Ördög Nóra és Majka kapcsolata

Egy több, mint hat évvel ezelőtti videót találtunk, amiből kiderül, a műsorvezetők nem a Rising Star színpadán álltak először egymás mellett.

A Rising Star döntőjéhez közeledve már megszokott, és meglepően jól működő párosként láthatjuk vasárnap esténként Ördög Nórát és Majkát. A TV2 műsorvezetőiről most egy régi, már elfeledett felvételre bukkantunk, amiből kiderül, más műsorban is dolgozott már együtt a két híresség.

A 2008-ban a Viasaton futó Kölykök című műsorban Ördög Nóra mint meghívott vendég, Majka pedig mint műsorvezető volt látható, és már akkor is nagy volt az összhang kettőjük közt.

Az alábbi videóból egyébként az is kiderül, hogy az azóta második házasságában élő Nóra nem vágyott “paprikajancsi” férjre, és jobban szerette, ha a férfi irányítja őt. A műsorban szereplő gyerekek végül a “cuki” jelzővel illették az akkor 27 éves műsorvezetőt.

Nézzék csak:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik