Kultúra

Kifakadt a slammer a köztévére: „a seggem verem a földhöz a boldogságtól”

simon márton slammer (Array)
simon márton slammer (Array)

A Petőfi tévé próbál nyitni a fiatalok felé, de egy slam poetry-s szerint nem tesz jót a közösségüknek a nyolcvan milliárdból működtetett állami médiagépezet.

Simon Márton a nyilvános Facebook-profiljára írta ki, hogy

„Halkan kérdezem (bár komolyan), hogy tényleg sikerült nem egészen 3 hónap alatt eljutnunk oda, hogy a Petőfi TV az nem gáz? 80 milliárd ide, új közmédia oda, nekünk ez igaziból jó?”

A Petőfi tévé bevallottan olyan, mint az ugyanilyen nevű rádió, fiatalos, trendi, menő, sorolhatnánk a jelzőket; még Tatár Csillát is bevetették. Sokszor van hír magyar, feltörekvő zenészekről, zenekarokról, de Simon halkan azért megkérdi, jó ez nekik igazából? Simon később még hozzáteszi, hogy

„ja, merthogy még slamet is közvetítenek, mint kiderült. A seggem verem a földhöz a boldogságtól. Ennél hitelesebbek és gerincesebbek már nem is lehetnénk. Éljen a demokrácia és a komolyan vehető rendszerkritika, meg a korrumpálatlan, tiszta közeg.”

Kommentek is érkeztek szép számmal, Závada Péter költő, slammer is, szerinte jobb, ha hozzászokunk ehhez, „megkerülhetetlenek”, mármint a Petőfi meg az MTVA. Kemény Zsófi (szintén zenész, slammer) is úgy látja, megkerülhetetlenek, „ez az egyetlen műsor ma bármilyen televízióban, ami vállalható kultúráról szól” – teszi hozzá. Aztán Závada is elismeri, hogy Simonnak igaza van. 

A végén a slammer hosszú bejegyzésben magyarázza, mi bántja, ide kattolva lehet elolvasni. A legfontosabb szerinte az, hogy a slamnek nem lenne szüksége a közmédiára. És elég világosan elmagaráza miért nem szabad szerinte ma az állami televízióban szerepelni: 

“a jelenlétünkkel legitimálunk, vagyis azt a benyomást keltjük, h mi rendben vagyunk azokkal a dolgokkal amik történnek egyébként. ez nem annyira ízlés kérdése meglátásom szerint, lévén az sem ízlés kérdése, h ezeket a tévéket a mi adónkból lopták össze, deklaráltan propaganda célokra. attól, mert ez a tévé nem azt a tömény fasságot szajkózza, amit a nyuggereknek szánnak az m1-en, még lehet propaganda eszköze, pl. azt sugallja a fiataloknak, h aki rühelli a fideszt, meg szidja, az csak vészmadárkodik, mert erre a tévére is mennyi rosszat mondtak, aztán csak ott van benne a Kispál, hát nem? ergo aki itt megjelenik és nem protestál az egész ellen, az legitimál, akárhányadszorra is mondott igent, betagozódott végül, ennyi.”

“ma, Magyarországon, a mainstream állami médiából mosolyogni se nem underground, se nem rendszerkritikus, se nem demokrata. újabb ergo: ezek után azért lehet, h félrenyelem a kakaóscsigát, ha slamen meghallom, h mennyire a kurva anyját a fidesznek, mert hú meg há.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik