Kultúra

Kádár nyomában – Nem szóltak a cirkuszról a Dürernek

Dürer kert (Array)
Dürer kert (Array)

Az MSZMP régi épületeinek helyére tervezett új cirkuszkomplexumról nem szóltak a Dürer Kertnek, amelynek 2020-ig érvényes szerződése van az épületre.

A kormány tervei szerint a Liget Budapest Projekt keretében új cirkuszközpont kerülne az Ajtósi Dürer sorra, az MSZMP régi épületeinek helyére. Az egykori pártfőiskola épületeiben most a Dürer Kert és a Dürer Rendezvényház található. Egyik helyen sem tudnak költözésről, csak a sajtóból értesültek Lázár János bejelentéséről, az pedig hideg zuhanyként érte őket – írja az MNO. Nagy Zsolt, a Dürer Kert ügyvezetője azt mondta: felvették a kapcsolatot az épületkomplexum egyik magántulajdonosával, de ő sem tudott korábban a cirkuszi tervekről.

„Egyelőre mi is tájékozódunk, de nekünk 2020-ig érvényes szerződésünk van az épületre” – közölte a portállal a Dürer Kert sajtósa, aki szerint most is zajlik egy fejlesztés, folyamatosak a koncertek, kulturális programok. A különböző próbatermek, stúdiók leállítása sem könnyen képzelhető el, miközben a magyar könnyűzenei élet 30-40 százaléka ott összpontosul. Bihari Balázs azt mondta: értetlenül állnak a bejelentés előtt, mivel a kormány támogatja a könnyűzenét, a Cseh Tamás program keretében is zajlanak felvételek az épületekben. „Egy stúdió felépítése nem egy egyszerű mutatvány, ezeket nem lehet csak úgy beszüntetni.”

Fotó: Facebook/Dürer kert/Adrián Zoltán

„A tegnapi Kormányinfón elhangzottaknak megfelelően a kormány döntött arról, hogy az állatkerttel egybeépített cirkusz helyett egy teljesen új cirkuszkomplexumot hoz létre. Ennek egyik lehetséges helyszíneként merült fel az Ajtósi Dürer sor, emellett azonban más helyszínekkel is számolunk a létesítmény megvalósításának tervezése során” – tudatta az MNO-val Göbl Vilmos, a Miniszterelnökségi Sajtóiroda munkatársa. Mint írta, szeretnének még ebben a ciklusban „egy oktatási-képzési és közösségi központként, 21. századi igényeknek megfelelő cirkuszépülettel működő létesítményt” kialakítani.

A Dürer Kert honlapján az épületről egyebek között azt írják, hogy a francia Sacre Coeur apácák iskolájából a második világháború után lett az épületegyüttes pártfőiskola, amelynek úszómedencéjében Kádár János úszta le napi adagját. Az épület 1989 után az ELTE-hez került. A néhai tornaterem, kápolna, előadóterem helyén 2008 óta Budapest egyik legmeghatározóbb és legkarakteresebb klubja, a Dürer Kert üzemel sikerrel. A klub profilja a rocktól, az indie-től a hiphopon át a különböző elektronikus zenei irányzatokig ível, ahol a magyar és a nemzetközi zenei élet reprezentánsai, kult figurái és friss arcai egyaránt megfordulnak. Most még. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik