Nagyvilág

Óriási menekülthullám indult Ramádiból az Iszlám Állam elől

Menekultek-Ramadibol(960x640).jpg (Array)
Menekultek-Ramadibol(960x640).jpg (Array)

Az ENSZ adatai szerint mintegy 25 ezer ember menekült el a terrorszervezet által elfoglalt nyugat-iraki városból.

A világszervezet Humanitárius Ügyeit Koordináló Hivatala (OCHA) helyi idő szerint hétfőn kiadott jelentésében közölte, a menekültek nagy része a főváros, Bagdad felé tart, ezrek kényszerülnek a szabad ég alatt tölteni az éjszakákat. Az ENSZ és segélyszervezetek élelmiszert, vizet és gyógyszereket szállítanak nekik.

 
Fotó: Europress 

Bagdad határában hetekkel korábban menekültválság alakult ki, amikor a fővárosi hatóságok nem akarták beengedni a nyugati, többségében szunniták lakta területekről az Iszlám Állam elől elmenekült embereket, mert attól tartottak, hogy köztük terroristák is beszivárognak a városba.

Az erőszak sújtotta Irakban összesen mintegy 2,5 millió ember szorul az ENSZ és nemzetközi segélyszervezetek támogatására.

A nyugati el-Anbár tartományban áprilisban kezdett újabb offenzívába az iraki kormányerők ellen az Iszlám Állam, amely már korábban is uralta a szunnita többségű terület nagy részét. A csoport állítása szerint a múlt héten uralma alá vonta a tartományi székhelyt, a Bagdadtól 110 kilométerre nyugatra fekvő Ramádit, és ezzel a tartomány szinte teljes egészét.

Megfigyelők szerint a helyi szunnita törzseknek a bagdadi síita kormánnyal szembeni gyanakvása és elégedetlensége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Isis el tudta foglalni el-Anbár jó részét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik