Nagyvilág

Így hamisít az azeri kormány

azeri fényképhamisítás (Array)
azeri fényképhamisítás (Array)

A győzelem napi fényképekről gondosan eltüntették az örmény zászlót.

Az azeri és az örmény hadsereg is felvonult szombaton Moszkvában, a győzelem napi katonai parádén. A két ország egységei egymás mögött meneteltek, erről az azeri védelmi minisztérium fényképet is közzétett, a BBC azeri szerkesztősége azonban kiszúrt valami furcsát: míg a tévéközvetítésekben jól látszott az azeri mögött az örmény zászló, a minisztérium által közreadott képen nyoma sincs.

Egy azeri katonai szakértő, Uzeyir Jafarov megerősítette, hogy utólag nyúlhattak a fényképhez. Minisztériumi források szerint nem számítottak arra, hogy az azeriek mögött fognak menetelni az örmények, a próbákon még egymástól messze voltak. A két ország között az 1990-es évek óta kibékíthetetlen konfliktus van.

Közben az Armenpress hírügynökség is beszámolt az esetről és arról, hogy a képhamisítás következtében a háttérben lévő orosz Történeti Múzeum homlokzata is megváltozott: hiányzik egy ablak róla.

Az azeri védelmi minisztérium nem kommentálta a történteket, de mind az azeri, mind az örmény közösségi média felrobbant a képhamisítás nyomán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik