Fanni ismét az udvaron szív – és ezzel most magát az érintettet idéztük. A nagyhajú lány ugyanis igen rosszul viseli a VV7 legújabb feladatát, amiben egy cseles sorrend alapján állatkertté, helyesebben dzsungellé változtatták a villát.
A játékosoknak először egy sorrendet kellett felállítaniuk, ami szerint a villa hierarchiájában Dennis áll az első, Zsu pedig az utolsó helyen. Később egy csavarral a szerkesztők megváltoztatták a sorrendet, és állatok bőrébe bújtatták a lakókat úgy, hogy Zsu kapta az oroszlán szerepét, és ezzel a villa uralkodójává vált. Már ezt a tényt is rosszul viselték a legtöbben, de Fanni például teljesen kiakadt a rá kiszabott hangya szereptől; Edina, a strucc pedig a féltékenységtől, mivel a hiéna bőrbe bújt Laci Zsu, és a kígyó Dóri közelébe kényszerült.
A kategóriáknak különböző jogosultságaik vannak, ami további feszültségeket szül, mivel Fanniék például csak az udvaron ehetnek, ott is csak a kijelölt szerény ételeket. Nem tartjuk kizártnak, hogy az oroszlán a hét végére sörény nélkül marad….
Ami még történt:
- Edina és Laci egyre közelebb kerültek egymáshoz – igen, szex is volt. Sőt, Edina a kamerák előtt azt is bevallotta, beleszeretett Laciba. (Minő meglepetés.)
- Dani és Zsu nyíltan utálkozik egymással.
- Dennis szerint Zsu nem is olyan rossz, mint gondolták. Dóri pedig egyetért vele ebben.