Nagyvilág

Börtönlátogatásokkal veszik el a kínai elit kedvét a korrupciótól

Finom utalásféleképpen meghívják a helyi vezetőket és házastársaikat, hogy nézzenek szét, hova kerülhetnek.

Nevelési célzattal börtönlátogatásokat szerveznek Kínában a helyi vezetőknek és házastársaiknak, hogy elvegyék kedvüket a korrupciótól és visszaélésektől – tudósít az MTI. Sijan városban eddig már több mint hetven pártfunkcionáriust ismertettek meg a rideg körülményekkel, sőt, a „nyílt napokon” rács mögé került egykori vezetőkkel is találkozhattak, akiket kenőpénzek elfogadása és hasonló bűncselekmények miatt ítéltek el.

A China Daily angol nyelvű kínai napilap szerint hatásos az elrettentés, az elvtársak összerezzennek, amikor az egykori hatalmasságokat rabruhában látják. A Kínai Kommunista Párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága így figyelmezteti arra a tagokat, hogy hatalmukat tisztességgel gyakorolják.

Hszi Csin-ping pártfőtitkár hatalomra kerülésekor nagyszabású korrupcióellenes kampány kezdődött. Múlt héten ötven politikusfeleséget tereltek össze egy „forradalmi oktatási bázison”, ahol abból kaptak egész napos leckét, hogy hogyan segítsék férjüket, hogy becsületesen végezze munkáját.

Az utóbbi két és fél évben a Kínai Kommunista Pártban hivatalnokok százezreit ellenőrizték és sokakat sújtottak különböző fokú büntetéssel. A China Daily szerint nemcsak az alsó szinteken büntetik a korrupciót, több mint száz tartományi, miniszteri vagy annál is magasabb szintű vezető ellen indult vizsgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik