Nagyvilág

Megtörtént a miniszterelnöki melegfrigy Luxemburgban

Miniszterelnöki melegházasság Luxemburgban (Array)
Miniszterelnöki melegházasság Luxemburgban (Array)

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök és házastársa, a belga Gauthier Destenay esküvőjének végén távozott a luxembourgi városházáról.

A miniszterelnök korábban visszautasította az esküvőről beszámolni vágyó bulvárlapok ajánlatait, de az esküvő utáni képek megjelenhettek. A 42 éves Bettel egyébként 2010 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban él együtt belga partnerével, a mérnökként dolgozó Gauthier Destenay-vel. A luxemburgi kormányfő tavaly augusztusban, két hónappal az azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő törvény elfogadása után jelentette be, hogy Destenay megkérte a kezét, és ő igent mondott.

 
Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand 

Az azonos neműek közti házasságot legalizáló jogszabály idén év elején lépett életbe, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére 2004 óta van lehetőségük a luxemburgi azonos nemű pároknak.

Bettel 2013 decemberében váltotta a kormányfői poszton Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság jelenlegi elnökét, aki 18 évig vezette a nyugat-európai miniállamot. Miniszterelnöki kinevezése előtt a liberális politikus Luxembourg város polgármestere is volt.

Bettel a harmadik nyíltan meleg kormányfő a világon. Rajta kívül a 2013-ban visszavonult Jóhanna Sigurdardóttir izlandi exminiszterelnök, illetve a tavaly októberig hivatalban lévő Elio Di Rupo volt belga kormányfő vállalta nyíltan homoszexualitását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik