Nagyvilág

Saját emberei gyilkolták meg az iszlamista vezetőt

A Fülöp-szigetek legkeresettebb iszlamista vezérét 2002 óta próbálták elfogni a fegyveres erők.

A hírt Gregorio Pio Catapang, a hasereg főparancsnoka a fővárosban, Manilában jelentette be. Újságíróknak elmondta: Abdul Basit Usmant, akit erős szálak fűztek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez, számos, a Fülöp-szigetek déli részén elkövetett pokolgépes merénylet elkövetésével vádolták.

A tábornok beszámolója szerint a terroristavezér csoportján belül harc alakult ki, amelyben Usman és öt – meg nem nevezett – embere meghalt a csoport többi tagjaival vívott tűzharcban. Usman hét testőrével tartott a lázadók táborába, a déli Mindanao szigetén lévő Guindulungan településre, amikor csoportján belül kitört az összetűzés.

A holttestekre az ország legnagyobb szakadár muzulmán mozgalma, a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) az emberei találtak rá – mondta a főparancsnok. Catapang úgy tudja: a csoporton belüli szakadás azzal van összefüggésben, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki Usman fejére.

Őrzizetbe akarták venni, de ellenállt

A tábornok szavainak ellentmondani látszik a MILF bejelentése, amely szerint fegyvereseik ölték meg az “áruló Usmant”. Mohaqher Iqbal, a MILF béketárgyalási bizottságának vezetője azt mondta, hogy a renegát vezér akkor halt meg, amikor a MILF fegyveresei őrizetbe akarták venni, de ő ellenállt.

A MILF tavaly márciusban írt alá békeszerződést a kormánnyal a harcok beszüntetéséről. A megállapodás értelmében, amellyel kapcsolatban elemzők szerint még számos rendezetlen kérdés van, a már létező öt muzulmán autonóm tartomány helyén egy erősebb, jobban finanszírozott és elvileg nagyobb régió alakul Mindanao szigeten Bangsamoro néven. Az ország területének 10 százalékát kitevő régiónak saját rendőrsége, regionális parlamentje és adóbehajtási jogköre lesz. A védelem továbbra is a központi kormány hatáskörébe tartozik majd.

A MILF vezeti a régió ideiglenes hatóságát 2016-ig, amikor regionális választásokat tartanak. A muzulmán szervezet cserében vállalta, hogy mintegy 10 ezer embere leteszi a fegyvert. A több mint négy és fél évtizedes harcban mintegy 120 ezer ember meghalt, kétmillió kényszerült lakhelye elhagyására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik