Nagyvilág

A brit férfiak életükből 9 napot vesztegetnek el makacsságuk miatt

A brit férfiak átlagosan 900 mérföldet, azaz csaknem 1500 kilométert tesznek meg feleslegesen életükben autóval vagy gyalog, mert makacsak, és nem hajlandóak segítséget kérni, ha eltévedtek.

Egy navigációs cég ezer brit felnőtt megkérdezésével végzett felméréséből kiderült, hogy havonta másfél, évente pedig 18 mérföldet – 2,4 és 29 kilométert – tesznek meg feleslegesen, mielőtt útbaigazítást kérnének. Ez ötven év alatt 900 mérföld. Életükből összességében kilenc napot fecsérelnek el így.

A férfiak mindössze hat százaléka kér segítséget vagy nézi meg a térképet, annak érdekében, hogy elkerülje a felesleges kanyarokat, csaknem kétszer annyian azonban büszkék arra, hogy nem adja fel addig, míg nem talál egy másik utat, mindegy mekkora a késedelem, “elvégre minden út vezet valahová” – derült ki a TrekAce kutatásából.

A cég gyalogosok és kerékpárosok számára készít navigációs eszközöket. Szóvivője szerint a felmérés eredménye megerősíti, amit sokan már régóta sejtettek: azt, hogy nem a férfiak tájékozódnak a legjobban. Az emberek 94 százaléka úgy gondolja, a nők jobbak e téren, még akkor is, ha a férfiak ezt nehezen ismerik el. A feleslegesen megtett táv azonban a navigációs céget is meglepte. “Elképesztő, hogy mennyi időt vesztegetünk el az életünkből azzal, hogy nem kérünk útbaigazítást” – fogalmazott a szóvivő.

A megkérdezettek harmada mondta, hogy rendszerint vitához vezet, ha eltévednek. Huszonnyolc százalék azonban elnéző partnerével, ha erről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik