Nagyvilág

Mustárgázt vethettek be a terroristák a kurdok ellen

iszlam-allam(960x640).jpg (Array)
iszlam-allam(960x640).jpg (Array)

Az amerikai hivatalos források szerint az Iszlám Állam Szíriában juthatott mustárgázhoz.

Valószínűleg mustárgázt vetett be az Iszlám Állam a kurd erők ellen a héten Irakban, közölte a The Wall Street Journal, amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A lap szerint ez lehet az első jele annak, hogy az IÁ a betiltott harci gáz birtokába juthatott.

Az amerikai hivatalos források szerint az Iszlám Állam Szíriában juthatott mustárgázhoz. A szír kormány 2013-ban – amikor beleegyezett vegyifegyverkészletének felszámolásába – elismerte, hogy nagy mennyiséggel rendelkezik a hólyaghúzó harci eszközből. A beszerzés forrása ugyanakkor Irak is lehetett. Az amerikai hírszerző szervek az ügyben vizsgálatot indítottak.

Damaszkusz 2013-ban azt állította, hogy mustárgázkészleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették. Az ellenőrök ugyanakkor sohasem tudtak meggyőződni arról, hogy a szíriai kormány földbe ásott gödrökben valóban elégettetett-e több száz tonnányi mustárgázt, ahogyan állította. Az amerikai hírszerzés arra gyanakszik, hogy az Aszad-rezsim hadserege elrejthette vegyifegyverkészleteinek egy részét.

A mustárgáz bevetése szakértők szerint annak lenne a jele, hogy az Iszlám Állam harci képességei aggasztó mértékben növekednek. Amerikai hírszerzők szerint a terrorszervezet korábban klórgázt alkalmazhatott Irakban. A klór ugyanakkor nem tiltott vegyszer.

Az Egyesült Államok korábban klórgáztámadásokkal vádolta meg az Aszad-rezsimet, amit Damaszkusz tagadott. Szíriának a mustárgáz mellett olyan ideggázokból is voltak készletei, mint a szarin és a VX.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik