Nagyvilág

Fagyasztóban tárolta megölt szüleit

Fagyasztóláda (Array)
Fagyasztóláda (Array)

Önmagával is végezni akart, amikor rendőrök jelentek meg a házuknál, de nem járt sikerrel.

Szándékos emberölése vádjával tartóztattak le egy 38 éves férfi az oregoni Springfield városában, aki a helyi hatóságok közlése szerint egy fagyasztóládába rejtette el apja és anyja holttestét – jelentette a helyi sajtó. A hatvanas éveik elején járó szülők maradványai a rendőrség közlése szerint „egy darabban voltak”. Azt nem közölték, hogy a házaspár hogyan halt meg.

Az esetről szóló beszámolók szerint a helyi rendőrséget a meggyilkolt anyuka egyik unokatestvére kérte meg, hogy látogassanak el a házhoz, mert május 22-e óta nem hallott felőle, és ez nagyon szokatlan volt. A rendőrök június 15-én, majd június 22-én is kivonult a házhoz, de mindkét alkalommal egy-egy cetlit találtak, amin az állt, hogy a házaspár nincsen otthon.

Kedden újra kiment egy rendőr, és amikor bekopogott, a házban tartózkodó férfi a rendőrséget tárcsázta, és tárgyalást kezdeményezett. A házhoz újabb rendőrök érkeztek, akik végül benyomultak, miután a 38 éves Jeremy Ringquist nem válaszolt. A férfit egy vágott sebtől vérezve találták meg, és kórházba szállították. Csütörtökön végül ott helyezték előzetes letartóztatásba, miután a ház átkutatása közben megtalálták szülei holttestét a fagyasztóládába rejtve.

Azt egyelőre nem közölték, hogy a férfi miért ölte meg szüleit. Egy helyi lap információi szerint Ringquist az év elején költözött szülei házába, miután elvesztette állást és elvált feleségétől. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik