Nagyvilág

Tovább szedi áldozatait a MERS

mers (Array)
mers (Array)

A dél-koreai hatóságok újabb három, a MERS koronavírus okozta halálesetet jelentettek kedden, ezzel 19-re nőtt az úgynevezett közel-keleti légzőszervi tünetegyüttesben a járvány május 20-ai kitörése óta elhunyt betegek száma.

Az ország egészségügyi minisztériuma egyúttal közölte, hogy négy új fertőzött embert azonosítottak, a nyilvántartott betegek száma ezzel 154-re emelkedett. A négy új páciensből három a szöuli Samsung Egészségügyi Központ látogatójaként kapta el fertőzést. Ez a központ volt eddig is a fertőzések legfőbb forrása.

Az ország legnagyobb ipari konglomerátuma, a Samsung Group által üzemeltetett egészségügyi intézmény vasárnap jelentette be, hogy átmenetileg nem fogad betegeket, miután a legtöbb megbetegedés éppen ehhez a kórházhoz volt köthető az elmúlt hetekben kibontakozott dél-koreai MERS-járványban.

A dél-koreai kormány adatai szerint a 154 mostanáig azonosított betegből 17 már teljesen felépült, és hazatérhetett. A kelet-ázsiai országban jelenleg csaknem 5600 embert tartanak karanténban az esetleges fertőzöttsége miatt, miután mindannyian közeli érintkezésbe kerültek MERS-páciensekkel.

A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttest (MERS) okozó koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A dél-koreai esetek több mint tíz százalékában halált okozó kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód.

Az első MERS-megbetegedés Szaúd-Arábiában történt 2012-ben. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azóta ezernél több embert fertőzött meg a kór, és közülük több mint négyszázan meghaltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik