Nagyvilág

Teraszra csapódott egy Boeing 777-esről lezuhant fémdarab

Szerencsére a nagyjából 60 kilós alkatrész kora hajnalban ért földet egy Sanghaj közelében lévő cég telephelyén, és senki sem sérült meg.

Nagy meglepetés érte egy kínai cég alkalmazottjait, amikor a munkába érkezve egy nagyjából hetven centiméteres, háromszög alakú, fémből készült tárgyat találtak a vállalat egyik teraszán, ami egy napernyőt átszakítva csapódott a földbe. A helyi sajtó a hétvégén jelentette, hogy a kínai polgári légiközlekedési hatóság megerősítette a dolgozók gyanúját, hogy a fémtárgy egy repülőgépről, egészen pontosan egy Boeing 777-esről zuhant a cég telephelyére.

 A Boeing 777-esről lezuhant alkatrész
Fotó:Sohu 

Szakértők elmondása szerint a kérdéses darab a kerekek behúzására szolgáló futóakna lezárásához használt ajtó egyik darabja volt, aminek elvesztése nem veszélyeztette a gép biztonságos repülését – csak a gép alatt lévő emberek biztonságát.

A kínai sajtóban megjelent hírek még nem említették meg, hogy melyik légitársaság gépéről zuhant alá a beszámolók szerint nagyjából 60 kilogrammos fémtárgy, de a Boeing a hétvégén kiadott egy közleményt, amiből kiderült, hogy az Air France egyik Sanghajból Párizsba tartó gépéről esett le a lemez. 

Az esetről beszámoló egyik kínai lap emlékeztetett arra, hogy nem ez volt az első hasonló eset az ázsiai országban. Tíz éve egy középiskola épületébe csapódott egy futóműhöz kapcsolódó fémdarab, ami a tetőt áttörve az egyik folyosóba csapódott be, tanítási időben. Akkor sem sérült meg senki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik