Betörés, valamint áramlopás vádjával indítottak eljárást egy amerikai férfi ellen, aki miután besurrant egy családi házba a New Jersey-i Spotswood városában, három napon át bujkált egy vendéghálóban, az ágy alatt. A városi rendőrség közlése szerint Jason Hubbardnak akkor sikerült észrevétlenül bejutnia az épületbe, amikor a tulajdonos kivitte a szemetet. Ezután befeküdt az ágy alá, és elkezdte tölteni négy mobiltelefonját – jelentette az nj.com.
Végül három napon át volt az ágy alatt, mire a tulajdonos furcsa hangot hallott a szobából, és felfedezte a betörőt, akire azonnal rendőröket hívott. A férfi egyébként még májusban hajtotta végre a furcsa betörést, de a helyi hatóságok csak most hozták nyilvánosságra az ügyben végzett nyomozás eredményeit.
Hubbard ellen végül betörés, birtokháborítás, valamint áramlopás miatt indítottak eljárást. Az utóbbi vád ellen a mobiltelefonok töltése miatt védekezhet az előzetes letartóztatásban lévő férfi. A hatóságok ennél többet nem közöltek, és a helyi sajtó megkeresésére sem közöltek több részletet az esetről.