„Európában nem lenne szabad azzal elintézni a szerb határon épülő határkerítés ügyét, hogy csak az Orbán-kormány újabb populista manőveréről van szó, mert az eset nem ilyen egyszerű” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap. A kommentár szerzője szerint „a kerítés mindenekelőtt egy kis nép segélykiáltása, amit csak az EU-bizottság nem hallott meg”. Az viszont kérdéses, hogy a gyakorlatban segít-e a kerítés a magyarokon, és ha az európai menekültpolitika nem vezet jobb eredményekre, visszatérnek a sorompók a kontinensre – áll a cikkben.
Ugyanabban a lapszámban közölnek portrét Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterről, „Kerítéskirály” címmel. Lázárról megjegyzik, hogy Orbán Viktor jobbkeze és ahhoz a „fiatal gárdához” tartozik, amely már erősebben határozza meg a Fidesz arculatát, mint az 1989-es alapítók.
Lázár János vezetésével a Miniszterelnökségből egyfajta árnyékkormány lett, a tárcavezető Orbánhoz hasonlóan szívesen áll bele a politikai vitákba – írják. Ennek során már „a főnökkel” is hajba kapott, ezért is volt figyelemreméltó, hogy Orbán tavasszal arra intett, hogy senki nem állhat a törvények felett és nem élhet vissza hatalmával. Ez figyelmeztetés lehetett Lázárnak és a párt fiatal nemzedékének – jegyzi meg a cikk szerzője, aki szerint a miniszterelnök folyamatosan lebegteti, hogy trónörökösnek számít-e Lázár.